Regisztráció Bejelentkezés Vendégkönyv Galéria

C128

A Commodore 1985 közepén jelentette meg utolsó 8 bit-es számítógépét, a C128-at. A tervezők ennél a gépnél nagy súlyt fektettek a C64-el való kompatibilitásra, okulva a Plus/4 sikertelenségéből. Ennek a gépnek pedig pont ez lett a veszte. Ugyanis a kompatibilitás olyan jól sikerült, hogy kevés olyan program jelent meg, amely kihasználná a C128 jobb képességeit. A fejlesztők megelégedtek azzal, hogy a C64-re írt programok futnak Commodore 128-on is.
Commodore 128
Commodore 128
A gépet piacra dobásakor úgy reklámozták, mint 3 számítógép az egyben. Ez arra utalt, hogy a C128 3 üzemmódban tudott működni. A C128-as módban, a CP/M módban és a C64 módban. Ezt az tette lehetővé, hogy 2 processzor is volt benne. Egy 2 Mhz-es MOS 8502-es és egy 4 Mhz-es Zilog Z80-as (mely a VIC-II chip miatt csak 2 Mhz-en működött valójában). Video chip is kettő volt a gépben. Egyik a Commodore 64-ből ismert VIC-II, és egy új fejlesztés, a VDC (Video Display Chip). Ezt a chipet a C128 mód használta. 80x25 karakteres és 640x200 pixeles felbontást is tudott, 16 szín mellett. Ilyen teljesítményre az IBM PC-k csak a 90-es évek elején voltak képesek. 1987-ben megjelent hozzá egy Graphic Booster nevű kiegészítő is, mellyel akár 720x700 pixeles felbontás is elérhető volt. Ebben a módban volt elérhető a BASIC 7.0-ás változata is. Ez többek között fejlesztett hang és grafikus parancsokat, sprite editort tartalmazott.
C128 Screen
C128 üzemmód
C128 CP/M Screen
CP/M üzemmód
C128 C64 Screen
C64 üzemmód
A CP/M mód használta a Zilog Z-80-as processzort. Ebben a módban elérhetővé vált a CP/M-re írt programok széles választéka. A C64 mód bekapcsolásával pedig a C128 átalakult egy Commodore 64-essé. Szinte 100%-os volt a kompatibilitás, ugyanis a C64 romját is beleépítették a C128-ba. Hang chipje is ugyanaz a SID chip volt, mint a C64-ben. A gépben a nevéhez híven 128 Kbyte ram volt, amit memóriabővítővel 512 Kbyte-ig lehetett bővíteni.A C128 a 264-es sorozat kudarca után a Commodore sikeres gépe lett, 4-5 millió darabot adtak el belőle.
CPU
2 Mhz MOS 8502
(1 Mhz C64 módban)
4 Mhz Zilog Z80
RAM
128 kbyte
ROM
72 kbyte (BASIC 7.0, BASIC 2.0)
VIDEO
80x25 karakter
640x200 pixel 16 szín
HANG
SID 6581/ SID 8580 -
3 csatorna/8 oktáv
4 hullámforma
PORT
Monitor Port
RF Modulator RCA Out
RGBI video output
Serial Port
User Port
Datasette Port
Cartridge Port
2 Joystick Port
KEYB
92 gombos QWERTY